Blog

Dell Vostro 3360, a profi

2015.03.10 13:33

Ezúttal kissé rendhagyó módon egy kifejezetten tesztkészüléknek szánt példánnyal hozott össze a sors, így a szokásostól eltérő dobozban a töltő, a Windows 7 újratelepítéséhez szükséges lemez, és maga a tesztkészülék kapott helyet. A Vostro 3360-as első kézbevételkor is jó benyomást tesz az emberre, a hideg, masszívságot sugárzó fémház rendkívül strapabíróvá teszi a modellt.

 

Dell Vostro 3360, a profi

A fekete csíkokkal körbezárt fedlapra mindössze a Dell logója jutott, ám ne gondoljuk, hogy az egyszerűsítés itt véget ért, a helyzet belül csak tovább fokozódik. Már az első kinyitás után meglepődhetünk, hogy szokatlan módon nem az arcszerkezetünk néz vissza ránk.

Ez a matt kijelző miatt van, melynek felbontása 1366 x 768 pixel, képminősége pedig hozza a szokványos TN panelek szintjét, azaz képszerkesztésre és egyéb grafikus munkára nem ajánlott, ahogy az oldalról való leskelődést se erőltessük. Fölötte az 1 megapixeles webkamera és a mikrofon található, alá pedig a Vostro logó került. A billentyűzet szintén ideális munkaeszközzé teszi a 3360-ast, a gombok ugyanis megfelelő nyomásponttal rendelkeznek, illetve a köztük lévő hézag is elegendő, így nem kell félnünk a melléütésektől. Alá egy közepes mérető touchpadet helyeztek el a mérnökök, ódivatú módon külön bal és jobb kattintásra szolgáló gombot is kapott a szerkezet, pedig mostanában már inkább a rejtett gombok számítanak divatosnak.

A funkciók tárháza itt még nem ért véget, hiszen nem kell nélkülöznünk az ujjlenyomat-olvasót illetve a beállításokra, a kedvencekre és az eszköz állapotára mutató gyorsgombokat sem. Baloldalra került a töltő, a két USB 3.0 csatlakozó, a HDMI kimenet, míg jobboldalon az Ethernet és a harmadik USB 3.0 csatlakozót, az SD és Memory Stick egységeket egyaránt kezelő kártyaolvasót, valamint a 3,5 mm-es jack csatlakozót találjuk. Hátulra került a VGAkimenet és a mobilinternethez használatos SIM kártya foglalata is.

Hardver/Sebesség

A Vostro 3360-as billentyűzete alatt egy alaphelyzetben 1,8 GHz-en működő Intel Core i5processzor foglal helyet, mely szükség esetén akár 2,7 GHz-re is felhúzza magát, ha arra szükség van. RAM-ból alapértelmezésként 4 GB került a készülékbe, ám ez a hátlapon található, mindössze egy csavarral lezárt fedél alatt könnyedén cserélhető. Itt találjuk az mSATA csatlakozót is, az 500 GB-os HDD cseréjéhez viszont a teljes borítás leszedése szükséges.

A grafikai megjelenítésről egy Intel HD4000-es integrált videokártya gondoskodik. A közepes hangminőséggel, de kétségkívül hangosan zenélő hangszórókért pedig a Cirrus Logic HD felel. A szabványos Windows 7 Professional kellő sebességgel tette a dolgát, nem is csoda, mivel az amerikai vállalat nem pakolta túl alkalmazásokkal. Igazán említésre csak a My Dell nevű információs központ méltó, de tetszett az Intel információs programja is, ez valós időben mutatta a processzor kihasználtságát. Szerencsére komolyabb használat esetén sincs probléma, a Vostro 3360-as ilyenkor sem melegszik túl, számomra minden helyzetben használható maradt.

Adatainkat a Bluetooth 4.0-án keresztül is elküldhetjük, illetve külön dicséretet érdemel a beépített n-es Wifi vevő, ugyanis a jelet stabilan és “nehezebb” körülmények között is tartotta, azaz egy árnyékoltabb szobában, ahol a táblagépek már elvesznek, ő bizony működött. Üzleti gépről lévén szó, az akkumulátor üzemideje kulcsfontosságú, így nem túl meglepő,hogy a beépített 49 wattórás telep internetezéssel, közepes fényerőn több mint 6 órán át bírta.

Végítélet

Bár eredetileg kisvállalkozások számára készült el a 3360-as, én mégis sokaknak tudom ajánlani. Akik sajnálnak mélyen a pénztárcájukba nyúlni, de mégis egy minőségi, jól összeszerelt gépet keresnek, azok bizony lessék meg a Dell modelljét. Talán csak annyit tudnék tanácsolni, hogy merevlemez helyett SSD-t és 4 GB helyett 8 GB RAM-ot tegyenek bele és akkor minden rendben lesz.

Tekintse meg eladó használt laptopjainkat, amik között számos Dell modell is helyet kapott!

A cikk a Wikitech oldalán jelent meg 2013.10.02-án.

 

Webáruház készítés
aprohirdetesingyen.hu olcso.hu kirakat.hu net-plaza.hu vatera.hu shopmania.hu arradar.hu

Online partnereink