Blog

A Lenovoról 5 percben

2016.06.08 18:31

A mai bejegyzésünk a Lenovo történetébe kukkant bele. A rövid visszatekintésből kiderül, hogy, hogy és mikor váltak nemzetközi vállalattá.

 

A Lenovoról 5 percben

A Lenovo Group Limited világvezető személyi számítógép-gyártó cég már 1984 óta létezik. Asztali gépeken és laptopokon kívül más szervereket, képleolvasókat is gyárt, napjainkban pedig a telefonok is egyre nagyobb arányban hódítanak.

A kétezres évek elején a nevük még ismeretlennek számított a kínai határon kívül egészen addig, míg be nem jelentették, hogy az IBM PC részlegét felvásárolják. Ennek köszönhetően törtek be a nyugati népek tudatába is. Számos sikert és hatalmas eladást elérve, 2005-re a részleg teljes átvételét jelentette be a Lenovo, és így vált a világ 3. legnagyobb számítógépgyártó cégévé.

Főbb mérföldkövek a Lenovo életében 2014-ig:

Elmondhatjuk tehát, hogy a Lenovo az egyik leggyorsabban növekvő cég a világon. A XXI. században egyre nagyobb kínálatban gyártják a számítástechnikai eszközöket. Bátran kijelenthetjük, hogy gondosan ügyelnek arra, hogy megbízható, strapabíró laptopokat adjanak ki a kezükből.

A laptopbazisban is találsz Lenovo használt laptopokat.

Többek között Lenovo Thinkpad típusú használt üzleti laptopot is. Ennek az eredeti áruk közel fél millió forint. Megbízhatóságuk viszont legendás, használt üzleti laptopban az egyik legjobb választás. Erről már korábban ITT írtunk.

A Thinkpadon kívül Lenovo Gamer használt laptoppal is találkozhatsz még, mivel hamar elkapkodják a Lenovo gépeket. Ez a használt laptop kiváló választás a nagy játékosoknak, filmeseknek. Ha egy igazán strapabíró gépet szeretnél, akkor ebben a használt Lenovo Gamer laptopban nem fogsz csalódni.

Ha bármilyen kérdésed van, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy nézz szét széles kínálattal rendelkező, hasonlóan jó minőségű és jó áron kínált használt laptopjaink között.

Webáruház készítés
aprohirdetesingyen.hu olcso.hu kirakat.hu net-plaza.hu vatera.hu shopmania.hu arradar.hu

Online partnereink